A magyar feltaláló, aki visszahozta magát a halálból
- pulzuspont
- jún. 12.
- 3 perc olvasás

Fotó: Fekete Tímea / Index
A műsor vendége Rózsa Tamás fizikus, feltaláló, aki maga is egy fizikusdinasztia családba született. Édesapja, Rózsa Károly fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora volt, részt vett az első magyar hélium-neon lézer kifejlesztésében. Már az 1960-as évek közepén készített olyan kis teljesítményű, tehát nem romboló lézert, amellyel Mester Endre sebészprofesszor kísérletezett, és elkezdte vizsgálni ennek élettani hatását.
A soft-laser így tehát hungarikum.
Mester Endre gyógymódját fia, Ádám vitte tovább, aki maga is orvos. Ő az, akinek technikájával – és Rózsa Tamásék eszközével – sikerült a néhai Ferenc pápa térdízületeit rendbe hozni úgy, hogy a Vatikánból nem kellett kijárnia a kezelésekre, és a pápa végül kiszállt a tolókocsiból, és ismét tudott járni.
Mester Endre a kísérletek során azt figyelte meg, hogy amikor egerek hasáról leborotválták a szőrt, majd egy részüket lézerrel világították meg, ezeknél nagyon gyorsan kinőtt a szőr. Mester professzor ebből jött rá arra, hogy ezeknek a kis teljesítményű lézereknek biostimuláló hatásuk van, vagyis serkentik a sejtek működését, az anyagcserét, csökkentik a gyulladást. Olyan cukorbetegeket kezdett el lézerrel sikeresen kezelni, akiknek nem gyógyuló fekélye volt.
Mit tud a lézer?
Rózsa Tamás édesapja fizikus kutatóként feltette magának a kérdést: ha a lézer is csak fény, akkor miért gyógyul be tőle a seb? Azt tudták, hogy a lézernek 3-4 különleges optikai tulajdonsága van, és mint kiderült, ezek közül kettő fontos a gyógyításhoz.
A feltaláló felidézte, hogy gyerekkorában állandóan lézerek között élt otthon, de érdeklődése eleinte nem az irányukba fordult, hanem az informatika felé; csak 2004-ben jött az apai ötlet, miután egyik rokonuk segítséget kért fekélyes lábának gyógyításához, hogy készítsenek valamiféle lézerkészüléket. A házuk pincéjében neki is álltak barkácsolni, a kezdetleges műszer pedig működött, a sebek begyógyultak. Utána sorra jöttek segítségért a barátok, ismerősök.
Azonban ez így fusizásnak tűnt, végül 2011-ben megszerezték az orvostechnikai engedélyt a készülékhez, és ezeket ma már az EU-ban is értékesítik, 2012-ben pedig készült egy olyan új, optikai rendszer,
amivel úgy alakítottuk át a lézerfényt, hogy a gyógyító tulajdonságait megtartottuk, viszont már nem veszélyes a szemre”
– magyarázta Rózsa Tamás. Persze a fizikus csapat szakorvosok nélkül semmire sem ment. 2012 után kereste meg őket dr. Barabás Klára és dr. Gáspár Lajos. Ők a világon elsőként idehaza végeztek olyan kísérletet, ahol bebizonyították, hogy az infravörös lézerrel porcot lehet növeszteni. Az ehhez alkalmazott készülék kifejlesztésének ötletével Gáspár professzor találta meg a feltalálót. Ennek kifejlesztése három és fél évbe telt, de elkészült, és ma már a mozgásszervi bántalmakban szenvedőket kezelik vele.
Ha nem csinál valamit, akkor a szíve leáll!
A feltaláló elmesélte, hat éve tüdőgyulladás miatt megvizsgálták, és kiderült, hogy nagyon súlyos szívelégtelensége van, a bal kamrai funkciója már csak 14 százalékos volt. Bár kezelést kapott, szívátültetést sürgettek, anélkül 3-5 évet jósoltak neki. Annyira legyengült, hogy csak ült a lakásban és töprengett. Végül úgy gondolta, hogy mivel a szív is izom, miért ne lehetne lézerrel a szívizmon is javítani.
Addig kutakodott, míg végül összeállított magának egy kezelési protokollt, és elkezdte saját magát kezelni lézerrel – amellett, hogy folytatta a kardiológiai kezelést is. Orvos barátjával a szívéről készült 3D felvételt elemezve jöttek rá, hogy a kezelés lassan-lassan – évek alatt –, de változást hozott. Ma már ismét sportol, bár önmagát folyamatosan kezeli.
Ismerősei körében is találkozott hasonló szívelégtelenséggel, és a magán alkalmazott terápiával azokban az esetekben is gyógyulást értek el. Ezekre felfigyelve kereste meg a Semmelweis Egyetem Városmajori szív- és érsebészeti klinikájáról a szívelégtelenség-munkacsoport vezetője. Dr. Kosztin Annamária felkarolta az ügyet, és már folyik a közös kutatás, de ennek részleteiről Rózsa Tamás nem beszélhetett.
Forrás: Index.hu
コメント